Az egész úgy kezdődött, hogy reggel felébredtem.. Szundi...még tíz perc... szundi.. még tíz perc... mondom SZUNDI! Ez a telefon nem ért a szóból. Még éreztem az arcomon azt a könnyed mosolyt, amit északai álmom az arcomra csalt, aztán reggel lett.

Nem is emlékszem, miről álmodtam, csak egyszerűen olyan normális volt minden. Álmomban nem aggódtam azon, vajon szőrös-e a lábam, elég divatos-e a ruhám, van-e valaki, aki szeret. Álmomban természetes volt, hogy minden rendben van. Még abban a pillanatban is, amikor az engem üldöző, kínai katonák utolértek, ahogy a szupertitkos burgonyaszállítmányt próbáltam megmenteni a kihaló félben lévő orángutánok számára.

Reggel aztán az ember rájön: persze, hisz tegnap volt, hogy megint kidobtak. Engem, aki mindig figyel a szőrtelen lábra (látta volna csak az orángutánokét éjszaka!), csinos ruhákat válogat és a női szaklapok minden egyes tanácsát áttanulmányozta, de valahogy mégsem kell eléggé senkinek... szingli lettem megint.:(

S mit tanácsol ilyenkor mindenki? Barátok, vásárlás, bulik... Persze igazuk van a kizökkenés nagyon fontos mozzanat. Ha valaki zökken nagyon résen kell lenni, hogy nehogy zuttyanjon, mert az lefelé irányuló mozdulat, míg a zökkenés oldalra, mondhatni tovább visz. Egy ilyen elborult, zökkenő pillanatban keletkezett a blogunkban leírt és bemutatott levélváltás barátnőmmel a pasifogás egyáltalán nem hatékony, de legalább szórakoztató stratégiájáról.

Kedves olvasó, fogadd sok szeretettel!:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.